Liechtenstein Eurovíziós logója

2019-ben debütálhat Liechtenstein az Eurovízión

Egy évforduló kell az európai megmérettetésen való induláshoz? Liechtenstein egyetlen televíziós műsorszórója, az 1FLTV 2019-ben csatlakozhat mind az EBU-hoz, mind pedig az Eurovíziós Dalfesztiválon szereplő országok köréhez. A miniállam megalakulásának 300 éves évfordulójára szeretne csatlakozni az EBU teljes jogú tagjai közé, és ennek megfelelően már folynak a tárgyalások is Peter Kölbel, a liechtensteini műsorszolgáltató vezetője…

Edinburghban lesz a 2018-as Fiatal Zenészek Eurovíziója

Kicsivel több mint egy hete derült fény arra, hol rendezik meg az EBU komolyzenei megmérettetését, ma viszont a pontos helyszínt is megnevezték. Edinburgh várja azokat a fiatal művészeket, akik részt fognak venni a jövő évi Eurovision Young Musicians nevű eseményen. Az idén 35 éves versenyben az előzetes jelentkezések során eddig öt ország közszolgálati médiumai jelezték, hogy versenyeztetnék…

Az Egyesült Királyság a házigazdája a Fiatal Zenészek Eurovíziójának 2018-ban

Az NRK norvég közszolgálati televízió egy online bejegyzésben erősítette meg, hogy 2018-ban az Egyesült Királyság ad otthont a Fiatal Zenészek Eurovíziójának. A Eurovision Young Musician, a programcsalád komolyzenei megmérettetését 2018 augusztusában rendezik majd, de már most biztos az is, hogy hazánk is képviselteti magát majd a versenyen. Magyarország mellett, Lengyelországgal és Svédországgal együtt már öt…

A 2018-as Junior Eurovision Song Contest házigazdája…

Fehéroroszország, ezen belül is Minszk lesz a 2018-as Junior Eurovision Song Contest házigazdája. A szituáció azért érdekes, mert a mostani bejelentés egy, idén korábban történt szabályváltozásnak, a Versenyszabályzat erre vonatkozó részének eltörlésével köszönhetően történt meg: 2017-től ugyanis az aktuális év eseményét megelőzően jelentik be a következő évi JESC helyszínét, amely lehetővé teszi mind a rendező…