2017-ben is érdekes, nagyszerű és bizony sokszor meglepő dolgok történtek; összefoglaló áttekintésünkben az elmúlt 365 nap eseményét próbáltuk összegyűjteni – következzen 2017 utolsó negyedéve felülnézetből.
Eurovízió Retrospektív 2017 – 1. rész – 2. rész – 3. rész – 4. rész
Október
- Az év utolsó negyedévét mi nyitottuk: az MTVA elindította pályázatát a 2018-as A Dal című nemzeti válogatóra, 2017-ben viszont a legnagyobb változás az volt, a pályázatokat kizárólag online, az erre a célra kialakított felületen fogadta a Közmédia. A versenyszámok beküldésére egy kicsivel több mint egy hónapja volt a magyar képviseletet megcélzó előadóknak, együtteseknek.
- Nem kellett sokat várni arra sem, hogy megismerhessük a 2017-es Junior Eurovízió műsorvezetőit, Helen Kalandadze-t, valamint Lizi Japaridze-t aka. Lizi pop-ot.
- Az Eurovíziós Dalfesztivált szervező EBU egy érdekes, művészeti kezdeményezésbe kezdett a 2014-es zenei verseny győztesével, Conchita Wurst-tal: ez a The New European Songbook.
- De egy másfajta „időutazásnak” is a részesei lehettünk, mégpedig Christine Marchal-Ortiz-zal, aki 1996 és 2002 között az Eurovíziós Dalfesztivál executive supervisoraként tevékenykedett az évenként megrendezésre kerülő muzikális mustra körül. Nem könnyű évek voltak számára, valljuk be…
- A hónap során az Eurovision.tv elnyerte annak megújulását követő első elismerését, a People’s Lovie Award-ot.
- Október 15-én bejelentette az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, hogy a 2018-as Junior Eurovízió házigazdája a fehéroroszországi Minszk lesz, de egy picivel korábban bemutatták a 2017-es verseny színpadképét is; a jegyárusítás október 29-én indult meg a november végi versenyre.
- A hónap fun factje is lehetett volna San Marino bejelentése, miszerint az ország 2018-as képviselőjét egy Európa-nagyságú merítésből kívánják kiválasztani (ha mégsem jön össze a kérdés, akkor még mindig ott van Valentina Monetta).
- Egy újabb Eurovíziós felmérés is lefutott a hónapban: továbbra is a Building Bridges az eddigi legnépszerűbb és legkedveltebb Eurovízió-szlogen.
- Októbert egy komolyzenei hírrel zárhattuk: Edinborugh-ba költözik 2018-ban a Eurovision Young Musicians.
November
- Eggyel nagyobb fokozatra kapcsolt a 2018-os dal- és előadó-válogatás november elejére: San Marino 250 induló-jelöltet gyűjtött Európa-szerte; a finneket Saara Aalto képviseli majd Lisszabonban; Aisel Mammadova érkezik Azerbajdzsánból; a hollandok pedig Waylon-t ültetik a hajóra; de az is kiderült, hogy a BBC egyestés döntőt rendez majd februárban, a népszerű Måns Zelmerlöw társműsorvezetésével.
- Minden a fedélzeten! – hangzott el a felkiáltás, és elindult a hajó összeszedni a 42 indulót Európából. De előtte még bemutatták a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál szlogenjét és a hozzá kapcsolódó 13 logóváltozatot.
- A kisebb-nagyobb problémák ellenére a hónap végére még felkaptunk egy utolsó, 43. utast is a hajóra, ugyanis Macedónia is csatlakozott a portugál úthoz; így megkezdődhetett a jegyek árusítása.
- A visszaszámlálás megkezdődött a grúzok számára, merthogy egy ilyen nagy Eurovíziós eseményből is csak egyszer van első mindenki számára, így nem is volt kérdéses a szép megnyitó ceremónia és a szépen kidolgozott trófea, valamint a nagyszerű show, melyet végül az orosz Polina Bogusevich nyert meg.
- De gyorsan képbe kerülhettünk a decemberi Eurovision Young Dancers-zel kapcsolatosan is: megismerhettük a helyszínt és a zsűrit, valamint bemutatkoztak a 2017-es év táncosai is.
- A hónap zárásaként ismertette a svéd SVT a 2018-as Melodifestivalenre vonatkozó terveit és Svédország potenciális indulójának listáját.
December
- Több mint 1000 dal: ennyi(féle) zene volt versenyben San Marino mondhatni gigászi dalválogató projektjében, amely közül 13-at választhattunk ki december 10-ig. Good luck…
- A 2018-as versenybe Ausztria jelöltje is befutott: Cesár Sampson-t választotta ki önmaga az ORF közszolgálati televízió.
- Igazán korán, már december elején lerántotta a leplet a portugál szervezés a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál színpadképéről, melyről kiderült, hogy négy dolog is közrejátszott kialakításában. De minderről még a héten írunk…
- Tovább folytatódott a bejelentések sorozata decemberben is: megtudtuk, hogy a spanyolok kedvenc tehetségkutatójuk, az OT győztesét küldik majd Lisszabonba, Szlovénia listázta lehetséges képviselőit, a csehek saját válogatót indítanak, az albánok Eugent Bushpepa-val utaznak Portugáliába, de Ausztrália is bejelentette, hogy a szigetországot Jessica Mauboy képviseli majd májusban.
- Időközben, az adventi időszakban is volt mit ünnepleni, hiszen december közepén rendezték meg a kétévente esedékes fiatal táncosok versenyét, a Eurovision Young Dancers-t Prágában: volt egy kis kulissza-bejárás, betekinthettünk a megnyitó ünnepségbe, majd pedig örülhettünk a lengyel Paulina Bidzińska győzelmének.
Forrás, fotó: Eurovision.tv