2017-ben is érdekes, nagyszerű és bizony sokszor meglepő dolgok történtek; összefoglaló áttekintésünkben az elmúlt 365 nap eseményét próbáltuk összegyűjteni – következzen 2017 első negyed éve felülnézetből.
Eurovízió Retrospektív 2017 – 1. rész – 2. rész – 3. rész – 4. rész
Január
- Még jóformán el sem kezdődött az új esztendő, az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornája átlépte a kétmilliárdos videónézettséget, mára pedig már több mint 1,6 millió feliratkozója van a verseny videós feedjének. A csatornán nem csupán a verseny leglátványosabb és legfontosabb részleteit lehet újra megnézni, hanem exkluzív tartalmakat is elérhettek, sőt az élő közvetítések is már ide kerültek.
- A múlt év utolsó napján derült ki, hogy kik csatlakoztak az ukrán rendezőcsapathoz, köztük az is, hogy Florian Wieder tervei alapján készül a kijevi színpadkép.
- Januárban egy nagyszerű évfordulóról emlékezett meg az Eurovision.tv: 60 éve lépett elsőként színpadra a Dalfesztiválon az Egyesült Királyság, Ausztria és Dánia. A cikkben természetesen nem csupán tényeket és érdekességeket olvashattunk…
- Önkénteskedni jó, legfőképpen az Eurovízión: kiderült, összesen 17 országból több mint 7000-en jelentkeztek a 2017-es verseny nézői-, rajongói- és újságírói segítői.
- A hónap utolsó napján tartották meg a Semi Final Allocation Draw-ot, egy nappal korábban pedig felfedték a 2017-es év mottóját, az eseményt övező arculatot és a színpadképet is: Celebrate Diversity!
Február
- Február első napján vált hivatalossá: Grúzia rendezi a 2017 novemberi Junior Eurovision Song Contest-et.
- Németország egy érdekes fordulatot vetett be a 2017-es dalkeresésben: immár nemzetközileg nyílt lehetőség a németek indulójának kiválasztására, mégpedig a hivatalos Eurovision App-on keresztül – ez volt a Eurovision Vibes.
- Gondok adódtak a kijevi jegyárusítással kapcsolatosan, Jon Ola Sand pedig mindenki türelmét kérte az ügyből kifolyólag; február 14-étől viszont már bevásárolhattunk az első körben… a második kör február 15-én délután volt… a harmadik kört pedig rá egy hétre zavarták le… a negyediket meg február utolsó napjaiban… A jegykészletből összesen 900 belépőt a „hivatalos rajongók” kaphattak meg.
- Meglátogathattuk az Eurovíziós Dalfesztivál 1978 és 1992 közötti executive supervisorát, illetve beleshettünk Frank Naef ESC-kollekciójába is.
- A hónap derekán igen erősen megcsappant a kijevi szervezői csapat, hirtelen átszervezésekre volt szükség a rendezés zökkenőmentes szervezése érdekében.
- Február 18-án A Dal döntőjében kiválaszthattuk saját, magyar nemzeti képviselőnket is: eldöntöttük, hogy Pápai Joci utazhat Kijevbe bemutatni Origo című dalát; a dal koreográfiáját Virág Alexandra Mulan mutatta be, a színpadi zeneélményt Kapcsos Emese emelte. Zárójel: voltak gondok a nemzeti döntőben idén is…
- Az ukrán szervezési zavarok közepette a tapasztalt Eurovíziós producer, Christer Björkman nyugtatgatta a kedélyeket, de frissült a produkciós alapcsapat is.
- Február zárásaként kiderült, kik lesznek a kijevi zenei verseny házigazdái – a 2017-es műsorvezetők Oleksandr Skichko, Volodymyr Ostapchuk és Timur Miroshnychenko voltak.
Március
- A hónap fordulóján egy igazi meglepetéssel rukkolt elő az EBU: az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége új tehetségkutató formátumként 2017-ben útjára indítja a Eurovision Choir of The Year című biennálé produkciót a német Interkultur-ral együttműködésben, melyben amatőr kórusok versenghetnek a Legjobb Európai Kórus címéért. Ami viszont nekünk is meglepetés volt, hogy a jó ügy mögé az MTVA is beállt, Magyarország is jelentkezett a résztvevők közé. A versenyre hatperces produkciókkal nevezhettek az országok; a zsűriben a brit John Rutter és litván mezzo-szoprán Elīna Garanča is ült; az első adás műsorvezetői Eric Whitacre és Eva Ikstena voltak Rigában.
- A hónap első fele igencsak sűrű volt, sorra jelentették be a 2017-es kijevi versenyezőket, köztük a későbbi Eurovízió-győztes portugál versenyző, Salvador Sobral dalát, az Amar Pelos Dois-t is.
- De március volt az orosz-ukrán (dal)háború kezdetének hónapja is: először bejelentette az orosz fél, hogy az országot Julia Samoylova képviseli Kijevben, majd miután a delegációvezetők már összeültek az ukrán fővárosban összegezni a dolgokat, az EBU is megfogalmazta álláspontját az ügyben. A szervezet egyetlen dolgot tudott felajánlani az orosz félnek: Julia Samoylova műholdon keresztül kapcsolódhatott volna be a versengésbe. Volna…
- Grúzia is gőzerővel készült már a kicsik showjára, melynek dátumát november 26-ra tűzték ki, helyszínéül pedig a tbilisi Sportpalotát jelölték meg.
- Közben a franciák egy új dolgok eszeltek ki: a május 13-i döntőt immár a mozikban is meg lehetett nézni országszerte. Végül is…
- A rajongóknak egy igazi ínyencséggel is szolgált az EBU: 2017-ben jelentették meg először az összes zenei anyagot immár bakeliten is.
- Az első negyedévet a 2017-es év elődöntőinek pontos sorrendjének nyilvánosságra hozatalával zárhattuk: kiderült, hogy Kijevben Svédország indította a mezőnyt, Izraelé volt a záróprodukció csütörtökön este.
Forrás, fotó: Eurovision.tv
1 hozzászólás