OurVision FM Magyarország
A svéd közszolgálati SVT, az idei házigazda műsorszolgáltató nyilvánosságra hozta a képeslapok témáját, amelyeket a 68. Eurovíziós Dalfesztiválon Malmöben minden résztvevő fellépése előtt láthatunk majd.
Az Eurovíziós Dalfesztivált otthonról figyelemmel követő nézők mostantól egészen új módon ismerkedhetnek meg a Malmöben versenyző 37 előadóval. A képeslapok, amiket a nézők az egyes versenyzők előtt láthatnak majd, mostantól drasztikusan kisebb karbon lábnyommal rendelkeznek, ugyanakkor a nézők sokkal személyesebb üdvözletet kapnak az előadótól, és egy ünnepi pillantást vethetnek vissza az egyes országok gazdag Eurovíziós Dalfesztivál-történelmére.
Per Blankens, a 68. Eurovíziós Dalfesztivál televíziós producere az alábbiak szerint ismertette az idei képeslapok koncepcióját:
„A képeslapok esetében idén egy szórakoztató kihívás mellett döntöttünk. Mi lenne, ha a képeslapokat ahelyett, hogy mi utaznánk, elküldenék nekünk, hogy ezzel is kíméljék a környezetet – és a pénzt. Elvégre úgy hívják őket, hogy képeslapok.”
Amellett, hogy a képeslapok mostantól környezetbarátabb módon jutnak el a nézőkhöz, ez azt is jelenti, hogy jobban érzékelhetjük, honnan érkeznek az egyes művészek Malmöbe hiszen a kamera mostantól az előadók kezében van.
„A delegációvezetők mindegyike azt a feladatot kapta, hogy gondoskodjon arról, hogy a művészeket szelfi üzemmódban, okostelefonnal filmezzék le úgy, ahogyan azt a közösségi médiában megszoktuk.”
A képeslapok idén nem csak az előadókat mutatják be, hanem azokat az országokat is, amelyek nevében az egyes fellépők énekelnek, továbbá az Eurovíziós Dalverseny gazdag és hihetetlen történelmébe is visszatekintést nyerhetünk azzal, hogy minden egyes ország Eurovíziós archívumából hozzáadásra kerültek korábbi nagyszerű dalok.
„Beillesztésre került továbbá egy grafikus térkép is, amelyen látható, hogy az ország hol helyezkedik el a világon.”
De nem csak a saját készítésű felvételek egyetlen módja az előadók bemutatásának, az idei előadókról legdivatosabb ruhakölteményeikben is készülnek fotók annak érdekében, hogy tökéletes fotó készüljön karrierjük egyik legfontosabb fellépése előtt.
Az újrahasznosított díszletektől kezdve a klímatudatos élelmiszereken át a fosszilis anyagoktól mentes közlekedésig Malmö városa egy rendkívül fenntartható eseményt tervez nekünk. Több szinten is erőfeszítéseket tettek az esemény éghajlatra gyakorolt hatásának csökkentése érdekében. Többek között a városban a nyílt program helyszíneit aszerint választották ki, hogy hol van már fenntartható infrastruktúra, így új építkezések nélkül is nagyszerű élményt nyújtanak a látogatóknak.
Karin Karlsson, Az Eurovíziós Dalfesztivál 2024-es megrendezéséért felelős projektvezetője Malmö városának képviseletében részletesen kifejtette a fenntarthatóság fontosságát a svéd város számára:
„Malmöt nagyrészt azért választották házigazda városnak, mert erősek vagyunk a fenntarthatóság területén. A rendezvények tekintetében élen járunk, figyelembe véve a területen belüli összes perspektívát, és egyedülálló feltételekkel rendelkezünk, részben azért, mert a város olyan kompakt, és jó feltételek vannak a fosszilis anyagoktól mentes közlekedéshez.”
A tanúsítottan fenntartható rendezvényekkel kapcsolatos valamennyi követelmény teljesítése során Malmö városa szorosan együttműködött a Greentime nevű, a rendezvényipar fenntarthatóságára szakosodott céggel.
A Greentime Fenntartható Rendezvény tanúsítványa egy harmadik fél által kiadott tanúsítvány, amelynek független auditorok vizsgálják a szervező munkáját, és érvényesítik, hogy a szervező teljesített-e számos követelményt. A Fenntartható Rendezvény minősítés elnyeréséhez Malmö városa az Eurovíziós Dalfesztivál előtt 148 különböző szempont alapján mutatta be a fenntarthatósággal kapcsolatos munkáját három területen: szervezési, társadalmi és ökológiai fenntarthatóság.
Forrás: Eurovision.tv / EBU
Fotó: Malmö városa – Pipo Stoltz fotója
Written by: Gál Péter
Minden jog fenntartva. / All Rights Reserved.
A weboldalon megtalálható tartalmak és struktúrák szerzői jogai az OurVision Production munkatársait illetik;
ezek csak az OurVision Production külön hozzájárulásával, írásos engedélyével használhatók fel.
Copyright © 2017-[year] - Content (Television, Radio & Online) format: OurVision Production / Péter György Faragó
Az OurVision.tv weboldal üzemeltetője az OurVision Production tartalomszolgáltatója,
a Media iSoulutions - kapcsolatfelvétel / impresszum.
We use cookies
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.
A weboldal cookie-kat használ
Kedves Látogatónk! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz, honlapunk használatának folytatásával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.