Amerika nem akarni Eurovízió – vagy mégis? – Eurovíziós nagykörkép

Amerika az Eurovíziós Dalfesztiválon? Nagyon úgy tűnik, hogy nem ördögtől való az ötlet Ausztrália 2015-ös debütálása óta, amikortól az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) megnyitotta a lehetőséget arra, hogy ne csupán az Európai Műsorszolgáltatási Terület (EBA) országai vehessenek részt a kontinensversenyen. Médiaszakmai összefoglalóban sorra vesszük azokat az információkat, amelyeket már ismerünk a Nagy Alma európai showműsorának licencelésével összefüggésben, illetve a lehetőségeket, amelyek esetlegesen szóba jöhetnek az Amerikai Egyesült Államok Eurovíziós színpadra lépésével kapcsolatosan.

Az Eurovíziós Dalfesztivál az elmúlt 65 esztendőben rengeteg változáson ment keresztül – még akkor is, ha az alapjai továbbra is ugyanazok maradtak: a lényege nem tér el attól most sem, hogy minél több ország zenei kultúrájából adjanak ízelítőt úgy, hogy ezt kontinens-/világszerte tegyék elérhetővé élőben, minél nagyobb közönség számára. A Eurovision Song Contest ugyanakkor nem csupán Európa és a világ egyik legnézettebb zenei showműsora, hanem emellett egy óriási vállalás, vállalkozás is. Ebből kifolyólag sem jelent meglepetést, hogy az EBU a 2010-es évek második felében két irányba is el kezdett terjeszkedni a franchise-zal: a tengerentúli rajongók számára 2016-ban sugározták először a stockholmi Eurovíziós dalversenyt, majd – egy évre az amerikai premiert követően – bejelentésre került a Eurovision Asia (munkacímén: Eurovision Asia Song Contest) is, melyet egy 2019-es tel-avivi sajtótájékoztató spékelt meg az American Song Contest-ről való megállapodás követett a bejelentések sorrendjében. És hogy még izgalmasabb legyen a dolog, megsúgjuk: a kulcs a svéd Christer Björkman lehet…

Út a világhálóról az amerikai tévéképernyőkre

Az Eurovíziós Dalfesztivál mindig is óriási népszerűségnek örvendett a világ minden táján: gondoljunk csak bele, hogy Ausztrália és a helyi közszolgálati jellegű SBS műsorszolgáltató már 1983 óta közvetíti a dalversenyt a kontinensországban, mellyel az előkelő második-harmadik helyet szerezte meg az Európán* kívül álló azon országok közül, akikről a showműsor tekintetében beszélhetünk (az első Izrael* volt 1979-es, majd Marokkó* következett, aki először és máig egyetlen alkalommal 1980-ban szerepelt a Dalfesztiválon), 2015-ben pedig debütálhatott is a bécsi versenyen. (*Izrael és Marokkó csak részben tartozik Európához – az Európai Műsorszolgáltatási Területhez – médiaszakmai szempontból; előbbi, Ázsia, utóbbi Afrika része földrajzi szempontból.)

Az Amerikai Egyesült Államokban való térhódításához azonban további negyed évszázadot kellett várni. 2008-ban az Eurovision.tv hivatalos említést tesz arról egy cikkjében, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatókat tömörítő szervezet tárgyalásokat folytat az amerikai CBS-szel (kereskedelmi műsorszolgáltató), de ekkor még nem tudták megítélni, mekkora az érdeklődés a versenyt illetően. És bár a műsor közvetítésének jogai akkor is megvásárolhatók voltak, Mr. Bjørn Erichsen, az EBU akkori televíziós igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az indulás jogát az EBU-tagoknak tartanák fenn, ellenkező esetben „túl nagy lenne az esemény”.

Pár évvel később, a bakui rendezést követően a számok azonban már teljesen mást mutattak: Loreen győzelmét 2012-ben a legtöbben az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Németországból, Lengyelországból és Spanyolországból látták, de a show-t követő 186 ország listáján a Vatikán, a Maldív-szigetek és az EBU-s belépésre mai napig váró Liechtenstein is megjelent. (Kérdés, hogy ebben a bővülésben mekkora szerepe volt annak, hogy éppen ebben az évben jelent meg az Eurovíziós Dalfesztivál szinte minden közösségi platformon.)

A nagy, globális nyitás ideje elérkezett

A 2015-ben hetedik évtizedébe lépő Eurovíziós Dalfesztivál történetében sok olyan változás futott már most óriási karriert az idén leköszönt versenyigazgató, Jon Ola Sand vezetése alatt, amely egy relatíve új dimenzióba helyezte a világ egyik legnézettebb showműsorát. A 21. század második dekájára a verseny egy valódi globális jelenség lett azzal, hogy 2016-ban – szélesre tárva a sugárzási lehetőségeket és a kulturális-társadalmi diskurzusokat – az EBU megállapodott az amerikai LogoTV-vel, az Viacom Egyesült Államokbeli LGBT kábelcsatornájával, amellyel közel újabb 50 millió háztartásban vált elérhetővé a verseny döntője, de a szombati Grand Finalt már Kínában, Új-Zélandon, Kazahsztánban és Koszovóban is figyelemmel követhették. A fejlődés jelei azonban magában a showban is megmutatkoztak: 2016 volt az első olyan év, amikor egy nemzetközi pop-ikon lépett fel az Eurovíziós Dalfesztivál vendégprodukciói között.

Amerikában azonban az egyszerű közvetítésnél is továbbléptek a 2017-es kijevi verseny alkalmával: szombati délutáni kikapcsolódásként a Logo TV munkatársai – így a Rupaul’s Drag Race című műsor sztárjaiként befutott kommentátorok, Michelle Visage és Ross Mathews – részletesen bemutatták a verseny hátterét, elemzést adva a versenyről, valamint a 42 döntősről is az amerikai nézők számára, segítve őket az eligazodásban.

A műsor további terjeszkedését segítette természetesen az is, hogy nagyon sok előadó kapcsán találhatunk tengeren túlra vezető szálakat – annak pedig mi is kifejezetten örülhetünk, hogy korábbi magyar versenyzőt is találhatunk ebben a felsorolásban… De szintén üde színfoltját adják a rajongók, akik nem csupán Európából, Ázsiából vagy Ausztráliából érkeznek, hanem az Amerikai Egyesült Államokból utaznak a versenyekre.

2018-ra az Eurovíziós Dalfesztivál amerikai elérhetősége még szélesebbre nyílt azzal, hogy a LogoTV-s közvetítések mellett immáron rádióadáson keresztül is elérhetővé vált a showműsor: ebben az évben a portugál alapokon és tematikával, Massachusetts központtal működő WJFD 97.3 FM kétnyelvű, angol (komm.: Ewan Spence, Lisa-Jayne Lewis) és portugál (komm.: Ana Filipa Rosa, RTP, DP Internacional) kommentárral sugározta a kontinensverseny döntőjét.

Ennyit tudunk most az amerikai formátumról

Az amerikai formátumnak a fenti előzmények alapján igazából nincsen túl sok akadálya, Jon Ola Sand azonban a 2015-ös Európán kívüli területeket célzó nyitással kapcsolatosan még idén is óvatosan fogalmazott a groningeni Eurosonic Noorderslag rendezvényen: az Egyesült Államok Eurovíziós versenyzésével kapcsolatosan akkor lesz érdemes foglalkozni, ha az American Song Contest sikeressé válhat, de a versenyigazgató azt is megemlítette, hogy ez nem az ő vezetése alatt fog megtörténni.

A haraszt viszont nem zörög, ha nem fújja a szél: a norvég Mr. Sand kijelentésének a svéd showmester-rendező, Christer Björkman Mellopodden-podcast beszélgetése adott alapot, miszerint az amerikai formátum – bizonyos szempontból – az európaihoz fog hasonlítani. Björkman a Melodifestivalen hivatalos podcast-jában arról beszélt, hogy a tengerentúli versenyben „új sztároknak és már befutott művészeknek kellene lenniük”, de azt is megerősítette, hogy mindegyik államnak a saját indulójukat kellene indítaniuk. Björkman megjegyezte azt is, hogy minden egyes régiónak ott is megvan a saját zenei identitásuk, melytől a műfajok változatosságát várja a médiaszakember. Felmerültek olyan változatok is Björkman egy másik, a Schlagerprofilernas-ban adott podcast-beszélgetése alapján, hogy a tengerentúli verseny több hétig tartana az államok vaskos száma miatt: a verseny kéthetes, de egy helyben megrendezett döntőjét megelőzően utaztatnák a produckiót a különféle városok között – amit kicsit a Melodifestivalen és Eurovision Song Contest kombinációjaként lehetne felfogni.

Tavaly augusztusban a svéd Aftonbladet napilap cikkezett arról, hogy az Eurovízió amerikai jogait birtokló Brain Academy alapítója, Peter Settman producer nyilatkozott arról, hogy „az Egyesült Államok Eurovíziójával kapcsolatosan nagy az érdeklődés a televíziós csatornák körében”, valamint hogy „már legalább 10 nagy partnerük jelezte érdeklődését beleértve a vezető állami szolgáltatókat is”. A konkrétumok azonban ezekkel a kijelentésekkel ki is merültek, Settman nem árult el továbbiakat a részletekről és nem nevezett meg műsorszolgáltatókat sem.

Célok a közeljövőre

A 2019-es tel-avivi Eurovíziós Dalfesztivál alatt egy sajtókonferenciát is tartottak a témában, amelyet egy akkor frissen aláírt megállapodásnak címeztek: Christer Björkman, Anders Lenhoff, Peter Settman és Ola Meltzig tavaly tavasszal az EBU-val arról állapodtak meg, hogy 2021-ben vagy 2022-ben szeretnék megrendezni az első amerikai versenyt, akkor, amikor már minden készen áll erre vonatkozóan. Ebből az is látszik, hogy sem az American Song Contest név, de még formátum se volt 100%-os, annyi viszont már biztosnak tűnt, hogy nem szeretnék bezárni a kapukat Kanada és Mexikó előtt.

Mindenesetre, sok még a kérdés az amerikai változat körül. Például az, hogy van-e valódi realitása a dolognak: a helyi rajongók szerint nincs. Véleményük szerint a zenei piacuk túl széles a tengerentúlon, a verseny magas és talán éppen ezért az amerikaiak gyorsan elveszítik az érdeklődést: náluk is egyes TV-s formulák jól működnek, némelyek pedig nem – éppen ezért az Eurovíziónak megfelelő bevezetés kellhet. Christer Björkman a 2021-es Melodifestivalentől való elköszönését követően vajon ezzel szeretne foglalkozni? Jövőre minden kiderül…

Illusztráció: Kevin Lanceplaine / Unsplash
Forrás: Eurovision.tv, ESCXtra, Dagblad van het Noorden, Aftonbladet, Brain Academy, ESCtoUSA.com