A 2023-as elődöntő sorsolására január 31-én, kedden, közép-európai idő szerint 20:00-kor kerül sor, élőben Liverpoolból, valamint a ceremónia keretében a házigazda város jelvénye átkerül a korábbi házigazdától, Torinótól a liverpooli barátainkhoz.
Az elődöntők sorsolásán (Allocation Draw) dől el, hogy az országok részt vesznek-e az első elődöntőben (2022. május 9-én, kedden 21:00 órakor CEST) vagy a második elődöntőben (2022. május 11-én, csütörtökön 21:00 órakor CEST), de ugyancsak véletlenszerűen kerül kiválasztásra, hogy egy ország a kisorsolt elődöntő első vagy második felében lép-e fel.
A meghívott közönség előtt zajló élő sorsolást AJ és Rylan egy helyi liverpooli iskola fiataljai és a 2022-es oroszországi ukrán invázió óta Liverpoolban letelepedett ukrán közösség tagjai segítik.
A show keretében a 2022-es házigazda Torino polgármestere, Stefano Lo Russo átadja az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos kulcsát, az úgynevezett „Insigniát” Liverpool polgármesterének, Joanne Andersonnak, és ezen az estén mutatják be a 2023-as verseny egyedi arculatát és szlogenjét is.
A 2023-as elődöntők sorsolása – Hogyan működik?
Egyszerűen fogalmazva: túl sok ország van ahhoz, hogy csak egy Grand Final-ben (döntőben) versenyezzen, ezért az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) elosztási sorsolással két elődöntő között osztja szét a résztvevő nemzeteket.
Az elődöntőkben részt vevő országokat a korábbi szavazási szokásaik alapján osztják el az öt szavazati edényben, majd véletlenszerűen, sorsolással választják ki, hogy az első vagy a második elődöntőben vegyenek részt. Ennek köszönhetően a hagyományosan egymásnak pontokat adó országok kisebb valószínűséggel kerülnek ugyanabba az elődöntőbe, ami még izgalmasabbá teszi az élő show-kat. A sorsolást az EBU nevében az Eurovíziós Dalfesztivál versenyigazgatója (Executive Supervisor – 2023-ban Martin Österdahl) és a verseny irányító testületének, a referenciacsoportnak az elnöke hagyja jóvá.
Mivel az úgynevezett „Nagy Ötök” (Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság) és a házigazda ország automatikusan kvalifikálja magát a döntőbe, az elosztási sorsolás határozza meg azt is, hogy ezek az országok melyik elődöntő versenyzőire szavazhatnak. Idén Ukrajna és az Egyesült Királyság is automatikusan kvalifikálja magát a döntőbe, mivel a 2022-ben győztes Ukrajna helyett az Egyesült Királyság rendezi a versenyt.
Elődöntők sorsolás 2023 – a kalapok felosztása Liverpoolban
1. edény | 2. edény | 3. edény | 4. edény | 5. edény |
---|---|---|---|---|
|
|
|
|
|
A különböző edényekből származó országok kisorsolása segít csökkenteni az úgynevezett átszavazások esélyét, ugyanakkor növeli az elődöntők feszültségét – az Eurovízió hivatalos YouTube-csatornáján megtekintheted a 2022-es sorsolást, hogy hogyan fog ez az egész működni.
Elődöntős sorsolás 2023 – a műsorvezetők
2023-ban a BBC műsorvezetői, Rylan Clark és AJ Odudu üdvözlik a nézőket az átadáson és a sorsoláson, amelyet január 31-én, kedden, közép-európai idő szerint 20:00 órától élőben közvetít az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornája.
Rylan így nyilatkozott:
„Azóta, hogy 2018 óta az Egyesült Királyság küldöttségének tagja vagyok, az Eurovízió az életem nagy részévé vált. Nagyon izgatottan várom, hogy bemutathassam az átadást és a kiosztás sorsolását, amely a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál kezdetét szimbolizálja; azt az évet, amikor az Egyesült Királyság ad otthont Ukrajna bulijának. Ez egy csodálatos év lesz az Eurovízió számára. Alig várom már.”
AJ Odudu elmondta:
„Nagyon izgalmas, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál 2023-ban az Egyesült Királyságban lesz. Az új és a már meglévő rajongóknak májusban olyan eseményben lesz részük, mint még soha: látványos élő showműsorok a BBC-n és egy városátvétel Liverpoolban, amelynek középpontjában a brit kreativitás és az ukrán kultúra áll. Alig várom, hogy a sorsolással még ebben a hónapban elkezdődjenek a dolgok”.
A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál allokációs sorsolást AJ Odudu és Rylan fogja vezetni, melyet a rajongók az Eurovízió hivatalos YouTube-csatornáján (vagy a BBC TWO-n vagy a BBC iPlayer-en, ha az Egyesült Királyságban élsz) követhetik; az esemény 2023. január 31-én, kedden kerül megrendezésre, élőben a házigazda Liverpoolból, közép-európai idő (CET) szerint 20:00 órakor.
Eurovision Handover & Allocation Draw 2023 – Nézd Velünk ÉLŐBEN!
Illusztráció: United By Music – a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál arculata a liverpooli Szent György Csarnok homlokzatán – James Stack (BBC) fotója
Forrás: Eurovision.tv