Eurovíziós fellépők Magyarországon – Programajánló 2022-re
Racionális indokot nem tudunk ugyan adni a dologra, mindesetre a magyar Eurovíziós rajongók igazán nagy örömmel nézhetnek a 2022-es nyár elé, ha azt eurovíziós hangulatban szeretnék tölteni. A kontinensverseny előadói ugyanis az évszak mind a három hónapját kitöltik programjaikkal, amelyből idén bőven jut Európa ezen szegletébe – és ez talán sajnálatos módon az aktuálpolitikai helyzetnek is köszönhető, azonban a zene azonban mindenkit összehoz, összeköt.
Már rögtön június közepén Budapestre érkezik a háború sújtotta Ukrajna több előadója is. Elsőként Alina Pash, a 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatójának, a Vidbir-nek az első, képviseletre kiválasztott előadója érkezik június 15-én, aki a nyár mindhárom hónapjában tiszteletét teszi Nálunk, a magyar rajongóknál – így találkozhatunk a végül visszaléptetett énekesnővel – és feltételezhetően versenydalával is a fővárosban. A Eurosonic 2022 rappere nem először jár Magyarországon, rendszeres visszatérő Budapestre.
Szintén június derekán érkezik ukrán színekben Budapestre – ráadásul egy ugyanazon program keretében – a 2013-as malmöi versenyzője és a 2017-es kijiv-i vendégelőadója.
LIFE WILL WIN – jelenti ki Zlata Ognevich és Monatik a fővárosi Bakáts téren tartandó koncertjével, kiállva az ukrán harcok mellett. A jótékonysági koncertre azonban nem tarthat már Igor Vovkovinskiy, az Egyesült Államok egykori legmagasabb embereként számontartott közreműködője: 2021-ben, 38 éves korában érte a halál… Ott lesz viszont MONATIK, aki Spinning című számával indította a második – és mindmáig utolsó – ukrán rendezésű Eurovíziót.
Júliusban a rappen kívül egy másik műfaji különlegességgel, a fado-kulturával is jobban megismerkedhetünk – és még csak nem is kell Portugáliába vagy Lisszabonba utaznunk. Veszprémben lép fel egy egész estés koncerttel a műfaj talán koronázatlan királynője, Ana Moura. A portugál énekesnő emlékezetes produkcióval, a Loucura (Sou do Fado) című dallal nyitotta meg 2018-ban a tengerpartra utaztatott kontinensverseny Grand Finaljét.
Az igazi „bombát” az ukrán Go_A és Kateryna Pavlenko dobhatja le a budapesti A38 hajón. Az éppen egy évtizede alakult elektro-folk bandát 2020-ban jelölte az ukrán közmédia a Vidbir-es győzelmüket követően, azonban a verseny COVID-törlése miatt újabb bizalom birtokában 2021-ben is Rotterdamba utazhattak. Bár a „Csalogány” nem repülhetett Hollandiába, a Shum-mal is taroltak: összesítésben az ötödik helyen zárták a versenyt, a telefonos szavazatok esetében a dobogós második helyet érték el.
Ha augusztus, akkor Sziget Fesztivál. És minden Eurovíziós is itt tömörül majd: a világ egyik legnépszerűbb nyári fesztiválján lép fel majd Alina Pash harmadszor az évszakban, Felicia Lu, a németek 2017-es és 2022-es versenyzőjelöltje, illetve a tavalyi, párizsi Junior Eurovíziós Dalfesztivál vendégelőadóként szereplő Ofenbach duója is.
És hogy mit érkezik a folytatásban? Nos, a finnek 2022-es indulója, a The Rasmus novemberben turnéja alkalmával látogat budapestre, a 2021-es győztes Måneskin turnéját pedig jövőre halasztotta, így Magyarországra is 2023-ban jönnek.
Tudjuk, ez most sok volt ez így: éppen ezért következzen egy összefoglaló – így koncerteznek kedvenc eurovíziós előadóink Magyarországon.
Összefoglaló programtábla
Dátum | Helyszín | Előadó (képviselt ország) | Rendezvény(sorozat) |
június 15. 19:00 | Fővárosi Nagycirkusz, Budapest | Alina Pash (Disqualified PreSelection UKR22) | „A Remény Gyermekei” című cirkuszi előadás |
június 16. 19:00 | Bakáts tér, Budapest | Zlata Ognevich (UKR13), Monatik (Opening Act – ESC17) | LIFE WILL WIN jótékonysági koncert |
július 7. 20:00 | A38 rendezvényhajó, Budapest | Go_A (Qualfied UKR20, UKR21) | Go_A turné |
július 13. 21:00 | História Kert / Veszprém Aréna (esőhelyszín), Veszprém | Ana Moura (Opening Act – ESC18) | VeszprémFest |
július 14. | Akvárium Klub, Budapest | Alina Pash (Disqualified PreSelection UKR22) | Reflektor 2022 |
augusztus 13. | Hajógyári sziget, Budapest | Ofenbach (Opening Act – JESC21) | SZIGET FESZTIVÁL* |
augusztus 14. | Felicia-Lu (PreSelection GER17, PreSelection GER22) | ||
augusztus 15. | Alina Pash (Disqualified PreSelection UKR22) | ||
október 17. | Barba Negra, Budapest | The Rasmus (FIN22) | European Tour Autumn 2022 |
2023. május 16. 20:00 | Papp László Sportaréna, Budapest | Måneskin (ITA21) | Loud Kids-turné |
*az Eurovíziós Dalfesztivál előadóinak megtekintéséhez az OurVision szerkesztősége a háromnapos bérlet megvásárlását javasolja, amely 2022. augusztus 13-tól 08. 16. 12:00-ig érvényes.
És ha már összegyűjtöttük az összes eurovíziós előadót, aki Magyarországon koncertezik, akkor a korábbi magyar versenyzők 2022-es koncertjei sem maradhatnak ki – Friderikától Pápai Joci koncertdátumokig minden zenei program a KÖVETKEZŐ oldalon…
Illusztráció: EBU / Corinne Cumming
Forrás: OurVision Production