Következik a második elődöntő 2022-ben – a torinói Eurovízió Dalfesztivál második fordulója május 12-én este 21:00 órától (CEST) kerül a színpadra, a tévéképernyőkre, valamint a világhálós közvetítésre; készülj fel és nézd velünk a showműsort!
10 elődöntőkből továbbjutott előadót, versenydalt és a Big 5 öt biztosan döntős országának képviselőjét már ismerjük, azonban a csütörtök este még 10 döntős helyet még fel kell töltenie az Eurovíziós Dalfesztivál nézőinek. Szerda este lezajlott a Jury Rehearsal, ahol az egyes országok szakmai zsűrije már leadta pontjait a második elődöntő versenyprodukcióira, amelyeket az alábbi sorrendben láthatunk és hallhatunk 2022. május 12-én este 21:00 órától.
A második elődöntő versenydalai és előadói – fellépési sorrendben
A 36 elődöntős ország közül csütörtökön 18 versenydalt hallgathatunk meg a második elődöntő keretén belül. Ebben a fordulóban résztvevő országok mellett Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság dalainak részletét is meghallgathatjuk, illetve ezeknek az országnak a nézői szavazhatnak a Big 5 döntős országai közül.
Fellépési sorrend | Ország | Előadó | Dal (exkluzív próbafelvételek) |
01. | Finnország | The Rasmus | Jezebel |
02. | Izrael | Michael Ben-David | I.M |
03. | Szerbia | Konstrakta | In corpore sano |
04. | Azerbajdzsán | Nadir Rustamli | Fade To Black |
05. | Grúzia | Circus Mircus | Lock Me In |
06. | Málta | Emma Muscat | I Am What I Am |
07. | San Marino | Achille Lauro | Stripper |
08. | Ausztrália | Sheldon Riley | Not the Same |
09. | Ciprus | Andromache | Ela |
10. | Írország | Brooke | That’s Rich |
11. | Észak-Macedónia | Andrea | Circles |
12. | Észtország | Stefan | Hope |
13. | Románia | WRS | Llámame |
14. | Lengyelország | Ochman | River |
15. | Montenegró | Vladana | Breathe |
16. | Belgium | Jérémie Makiese | Miss You |
17. | Svédország | Cornelia Jakobs | Hold Me Closer |
18. | Csehország | We Are Domi | Lights Off |
Vendégprodukciók
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos weboldala, valamint a házigazda olasz RAI közszolgálati műsorszolgáltató 2022. április 30-án tette közzé az információkat a verseny megnyitó- (opening act) és vendégprodukcióiról (interval act).
A második elődöntő alkalmával kicsit nagyobb szerepet kapnak a 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál műsorvezetői. A showt ezúttal a televíziós és rádiós műsorvezetőként is ismert Alessandro Cattelan lép síznpadra produkciójával, de a szavazás eredményére várva duettet énekel majd Laura Pausini és Mika, a két, különböző zenei szektorban ismert szakember, énekes.
Az elődöntő azonban egy másik vendégprodukció miatt várható érdekesnek: a torinói színpadra nyolc év várakozás után lép újra színpadra a klasszikus zenei műfajokat már 2014-ben képviselő férfi trió, az Il Volo. Az előadói együttestől természetesen a 2015-ös bécsi Eurovízión nagy sikert arató versenydalukat, a Grande Amore című pop-operát hallhatjuk újra. A versenydal anno ugyan a kontinensverseny tabellájának harmadik helyén zárt, ugyanakkor 80 pontos fölénnyel a közönségkedvencként térhetett haza Olaszországba.
Nézd Velünk a kontinensversenyt itt – a második elődöntő 2022-ben, élőben!
Illusztráció: Alessandro Cattelan, Mika és Laura Pausini műsorvezetők a második elődöntőben – Andreas Putting (EBU) fotója
Forrás: Eurovision.tv / OurVision International