Bejelentette A Dal 2022 zsűritagjait a dalválasztó két műsorvezetője! Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi oldalán tette közzé, hogy Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter keresi jövőre a közönséggel együtt az év hazai slágerét a Duna Televízió élő show-jában.
A nagy visszatérések évada lesz A Dal 2022. Újra helyet foglal a zsűriszékben Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette – akkor még az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogatóműsoraként (a szerk.). Az énekesnőt nem csak a dalverseny első évadában láthatták a nézők, 2015-ben és 2020-ban versenyzőként állt színpadra. Ismét a zsűriben látható Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere. A Vidéki sanzon előadója negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert. A szájharmonika-virtuóz Ferenczi György másodszorra vesz részt a dalpárbaj ítészei között. Míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete, korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán.
A két műsorvezető számára sem ismeretlen a showműsor. Rókusfalvy Lili A Dal 2020-ban vette le a lábáról a nézőket, Király Viktor pedig többször bizonyított versenyzőként a dalválasztóban. A slágergyáros énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig.
A műfaji sokszínűségéről híres dalválasztó show idén is hű maradt a védjegyéhez, a 40-es mezőny valamennyi zenei stílust felöleli:
Előadó | Dal |
Andelic Jonathan (A DAL 2021) | Elhiszem még |
Audioshake | Influencer |
Bari Laci (A DAL 2021) | Elsétáltál |
Detti (A DAL 2021) | Mihez kezdjek |
Ekanem | Hideg a szél |
Erdős Fruzsi | Azt beszélik |
Fóris Rita | Olyan szép |
Greta | Igazi kincs |
Gubik Petra | Ez van, ez! |
Heatlie (A DAL 2019) | Hideg fény |
Hegedűs Bori és Tempfli Erik (A DAL 2021) | Anya |
Ketch feat. Pink Edvárd | Börtön |
Kies (A DAL 2019) | Nem félek |
Kijube | Holnap majd elhiszem |
Kontraszt | Éberálom |
Majoros Csenge | Földöntúli szerelem |
MattSet | Most vagy soha |
Medroy | Hol a helyem |
Napfonat | Mint a zápor |
Nova Prospect (A DAL 2018) | Utolsókból elsők |
Nyári Aliz | Félóra nyár |
Ocho Macho | Lazulj bele |
Oláh Ibolya (A DAL 2014) | Nem adom el |
Pádár Szilvia | Kismadár |
Palágyi Ildikó | Pillangó |
Pankastic! (A DAL 2015) | Hosszú volt a nyár |
Phoenix RT | Levegőt |
Pink & The Panthers (A DAL 2021) | Fényes Galaxisok |
Prove | Karambol |
Ruby Harlem (A DAL ) & Roy | Még ma este |
Sándor Szofi | 21 Gramm |
Solére | Másért |
Stage Dives | Bipoláris Egyensúly |
Subtones | Nem segít más |
Swing à la Django (A DAL 2021) és Koszika | Utazás |
Swinggirls feat. Niko | Nagy a szívem |
The Easy Babies | Szerelem |
The Sharonz | Szép más világ |
Third Planet | Táncol a Világ |
Ya Ou (ESC 2019, A DAL 2020) | Zsákutca |
A Dal 2022 négy válogató adásában összesen 40 produkció mutatkozik be. Újdonság, hogy valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, a két elődöntőben már akusztikus feldolgozásban. A döntőben a dalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében lesznek hallhatók.
A verseny páratlan lehetőségeket nyújt: a győztes dal előadója az életre szóló élményen és nyereményeken kívül „Az Év Dala 2022” címmel, illetve a Petőfi Zenei Díj „év dala 2022” elismeréssel gazdagodik, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tíz felvételt tartalmazó nagylemezt is készíthet, sőt egy zeneszámhoz még videoklipet is. A döntősök közül mindenki részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik „A Dal 2022 Legjobb Dalszöveg Írója” elismerésért. Az élő show-ba jutott 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.
A Dal 2022 – január 29-től szombatonként 19:35-től a Dunán!
Adattábla: Wikipédia / OurVision Production
Forrás: MTVA Sajtó- és Marketingiroda