A Måneskin nyerte meg a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivált Olaszország számára a Zitti E Buoni című dalával.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) olasz tagja, a RAI nyerte a 65. Eurovíziós Dalfesztivált a Måneskin által előadott „Zitti e buoni” című dallal. Ez a 3. győzelem Olaszország számára, amely legutóbb 1990-ben diadalmaskodott.
A Måneskin győzelme és a dobogós produkciók
A világ legnagyobb élőzenei eseményének döntőjében 26 ország vett részt, amelynek házigazdái a holland EBU-tagok, az NPO, a NOS és az AVROTROS voltak május 22-én, szombaton Rotterdamban. A Måneskin jegyzi a győztes dalt, amely 524 ponttal zárta az estét, 25 ponttal megelőzve a második helyezett Franciaországot, amelyet Barbara Pravi képviselt a „Voila” című dallal. A harmadik helyen a svájci Gjon’s Tears végzett a „Tout l’Univers” című dallal. A 26 nagydöntős fellépése után kihirdették a 39 résztvevő nemzet zsűrijének eredményét, akik a pénteki főpróbán szavaztak, így Svájc végzett az élen. Ezt követte egy izgalmas, feszült jelenet, amikor a nézők televíziós szavazatait az egyes versenyző országok esetében összesítették és hozzáadták az eredménytáblához, ami egy izgalmas finálét eredményezett, amelyben Olaszország ugrott az élre.
A Måneskin egy kritikusok által elismert zenekar, amelyben Damiano énekes, Victoria basszusgitáros, Thomas gitáros és Ethan dobos játszik. A zenekar nevét a dán „holdfény” szóból vették, ezzel tisztelegve a basszusgitáros Victoria hazája előtt.
A rotterdami Eurovízió „különdíjasai”: a Marcel Bezençon-díj elismertjei
Kategória | Ország | Előadó | Dal | Szerző |
---|---|---|---|---|
Művészeti díj | Franciaország | Barbara Pravi | Voilà | Barbara Pravi, Igit, Lili Poe, Elodie Filleul, Jérémie Arcache |
Zeneszerzői díj | Svájc | Gjon’s Tears | Tout l’Univers | Gjon Muharremaj, Xavier Michel, Wouter Hardy, Nina Sampermans |
Sajtódíj | Franciaország | Barbara Pravi | Voilà | Barbara Pravi, Igit, Lili Poe, Elodie Filleul, Jérémie Arcache |
A Organisation Générale des Amateurs de l’Eurovision (OGAE – Az Eurovízió rajongóinak Általános Szervezete) OGAE 2021 díját Destiny vehette át a Je Me Casse című dalával elért eredményéért.
A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál eredményei
# | Ország | Előadó | Dal | Helyezés | Pontszám |
---|---|---|---|---|---|
24 | Olaszország | Måneskin | Zitti e buoni | 1. | 524 |
20 | Franciaország | Barbara Pravi | Voilà | 2. | 499 |
11 | Svájc | Gjon’s Tears | Tout l’Univers | 3. | 432 |
12 | Izland | Daði og Gagnamagnið | 10 Years | 4. | 378 |
19 | Ukrajna | Go_A | Shum | 5. | 364 |
16 | Finnország | Blind Channel | Dark Side | 6. | 301 |
06 | Málta | Destiny | Je me casse | 7. | 255 |
18 | Litvánia | The Roop | Discoteque | 8. | 220 |
05 | Oroszország | Manizha | Russian Woman | 9. | 204 |
10 | Görögország | Stefania | Last Dance | 10. | 170 |
17 | Bulgária | VICTORIA | Growing Up Is Getting Old | 11. | 170 |
07 | Portugália | The Black Mamba | Love Is on My Side | 12. | 153 |
14 | Moldova | Natalia Gordienko | Sugar | 13. | 115 |
25 | Svédország | Tusse | Voices | 14. | 109 |
08 | Szerbia | Hurricane | Loco Loco | 15. | 102 |
01 | Ciprus | Elena Tsagrinou | El Diablo | 16. | 94 |
03 | Izrael | Eden Alene | Set Me Free | 17. | 93 |
22 | Norvégia | TIX | Fallen Angel | 18. | 75 |
04 | Belgium | Hooverphonic | The Wrong Place | 19. | 74 |
21 | Azerbajdzsán | Efendi | Mata Hari | 20. | 65 |
02 | Albánia | Anxhela Peristeri | Karma | 21. | 57 |
26 | San Marino | Senhit | Adrenalina | 22. | 50 |
23 | Hollandia | Jeangu Macrooy | Birth of a New Age | 23. | 11 |
13 | Spanyolország | Blas Cantó | Voy a quedarme | 24. | 6 |
15 | Németország | Jendrik | I Don’t Feel Hate | 25. | 3 |
09 | Egyesült Királyság | James Newman | Embers | 26. | 0 |
Vendégprodukciók a döntőben
- A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál nyitánya & zászlóparádé – zene: DJ Pieter Gabriel: Venus
- Vendégprodukció 1. – Music Binds Us – Featuring Afrojack, Glennis Grace & Wulf
- Vendégprodukció 2. – Eurovision Carrides: Eurovíziós legendák autóútja Edsilia Rombley-jal
- Vendégprodukció 3. – Rock The Roof (Holland tetőparty Lenny Kuhr, Teach-In, Sandra Kim, Helena Paparizou, Lordi és Måns Zelmerlöw közreműködésével)
- Vendégprodukció 4. – Duncan Laurence – Arcade & Stars
Illusztráció: Az olasz Måneskin versenydala zárt az élen a rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon – Andreas Putting (EBU) fotója
Adattáblák: Wikipedia (revízió: OurVision Production)
Forrás: Eurovision.tv / EBU