Magyarország és Európa első, nemzeti nyelven megszólaló, az Eurovíziós Programcsaládot felölelő szórakoztató / internetes lineáris rádiós műsorszolgáltatása – Az Eurovízióról másképpen
Délelőtt 10:00 órakor megkezdtük kísérleti internetes adásunkat: büszkén mondhatnánk, hogy „kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. De csupán csak részben lenne igaz: bár vannak Európa- és vilgászerte is az Eurovíziós Dalfesztivállal foglalkozó médiumok, rádiócsatornák – sőt podcast-sorozatok is, mégis az OurVision FM – az azt körülvevő produkciók számunkra még kedvesebbek.
Mert magyarul szólal meg. „Egy kicsit sárgább, egy kicsit savanyúbb, de a miénk” – jöhetne a kritika, de őszintén érezzük, hogy az OurVision FM Magyarország valami nagyszerűnek a kezdete. És éppen ezért fogunk innentől kezdve folyamatosan dolgozni azon, hogy az év teljes egészében sose feledkezzünk meg erről a nagyszerű kontinensversenyről, a versenyzőkről és a dalokról – bármi is történjen körülöttünk a világban…
HELLO OURVISION FM Magyarország, JÓ UTAT, JÓ UTAZÁST KÍVÁNUNK!
A héten is egy órányi színtiszta Eurovíziós zene – megszakítások nélkül –
az OurVision szerkesztésében december 4-én 18:00 órától!
Adásunk premierjét a budapesti ZUGRÁDIÓBAN és weboldalunkon is meghallgathatod 2020. december 4-én 18:00 órától >>
Tracklist
The Buckingham Symphony Orchestra | Marc-Antoine Charpentier – Te Deum: Prelude (EBU Hymn) | |||
ESC | HUN | 2011 | Wolf Kati | What About My Dreams? |
ESC | SWE | 2012 | Loreen | Euphoria |
NF | HUN | 2017 | Spoon 21 | Deák |
ESC | 2010 | Kristina | Horehronie | |
ESC | NLD | 2019 | Duncan Laurence | Arcade |
JESC | FRA | 2019 | Carla | Bim bam toi |
ESC | ROM | 2010 | SunStroke Project | Run Away |
JESC | KAZ | 2020 | Karakat Bashanova | Forever |
ESC | CYP | 2018 | Eleni Foureira | Fuego |
JESC | FRA | 2020 | Valentina | J’imagine |
ESC | HUN | 2019 | Pápai Joci | Origo |
NF | SWE | 2020 | Anna Bergendahl | Kingdom Come |
ESC | 2003 | Beth | Dime | |
ESC | CHI | 1956 | Lys Assia | Refrain |
ESC | ABBA | Waterloo |
Jelmagyarázat / Legend:
- ESC – Eurovíziós versenydal / Eurovision Song Contest participant song
- ESC-Q – Az évad Eurovíziós Dalfesztiváljára kvalifikált versenydal / Qualified participant song of the season’s Eurovision Song Contest
- JESC – versenydal a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon / Junior Eurovision Song Contest participant song
- OA / IA – Megnyitó produkció / Interval Act – vendégprodukció az Eurovíziós Dalfesztiválokon
- NF – nemzeti előválogatóban szerepelt dal / song in a National Selection
- OS – Eurovíziós előadó más zeneszáma / Other song of Eurovision/JESC performer
A műsort az OurVision Production készítette, 2020-ban.