November 5-én jelentette be az örmény ARMTV, hogy visszalép a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztiváltól, amelyen Maléna Fox képviselte volna országát; a tervezett versenydalt november 29-én éjjel tették közzé.
November 29-én éjjel, a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivált megelőzően tette közzé Maléna Fox tervezett versenydalát, amellyel a 13 esztendős énekes képviselte volna országát az idén megrendezésre kerülő versenyen. Maléna Why című dalát TOKIONINE, az Eurovízió 2020-as örmény nemzeti válogatójának (a Depi Evratesil-dalcím: Save Me) versenyzője szerezte, de David Tserunyan, az örmény Eurovíziós delegációvezető is társszerzője volt.
A hivatalos tájékoztatás alapján az AMPTV műsorszolgáltató nem tudta folytatni az előkészületeket a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválra a térségben bevezetett katonai törvények életbeléptetése, a Hegyi-Karabahban (Arcah Köztársaság) folyó katonai konfliktus miatt, ezért november 5-én bejelentette visszalépését a versenytől.
Maléna, a dal előadója ekkor jelentette be, hogy TOKIONINE, a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál örmény dalának, a Srbuk-féle Walking Out című versenyszám szerzője is közreműködik a produkciójában, melynek kiadását – a dal üzenete miatt is – csapatával a közeljövőben tervezik.
Örményország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
A nemzet 2007-ben csatlakozott a Junior Eurovíziós Dalfesztivál mezőnyéhez – akkor a kicsik versenyét Rotterdamban rendezték, Aremik versenydala, a Erazanq a második helyen végzett 136 ponttal (egy ponttal lemaradva a győztes fehérorosz versenyző mögött).
Örményország egyetlen versenyről sem volt távol azóta, és minden évben kiváló teljesítményt nyújtott: Martin Österdahl, a Junior Eurovíziós Dalfesztivál versenyigazgatója elmondta, „Örményország a Junior Eurovízió egyik legsikeresebb versenyzője, 13 korábbi versenyen vett részt, és soha nem végzett a legjobb 10-en kívül. Megértjük visszalépésük okait, de nagyon fontos szomorú hír, és hiányozni fognak. Reméljük, hogy 2021-ben újra üdvözölhetjük őket.”
Az ország 2010-ben megnyerte a versenyt Vladimir Arzumanyan Mama című dalával, háromszor pedig dobogós helyezést ért el a versenyen. Tavaly Gliwicében Karina Ignatyan képviselte Örményországot a Colors of Your Dreams című dallal, akkor kilencedik helyet érték el az addigi legalacsonyabb helyezésükkel a verseny történetében.
Forrás: JuniorEurovision.tv, ESCXtra