2020-ban is az interneten zajlik a Junior Eurovíziós Dalfesztivál közönségszavazása, azonban a varsói verseny indulóira apró módosítással lehet voksolni – cikkünkben a 2020-as Junior Eurovision Song Contest szavazásának lehetőségeit mutatjuk be.
November 29-én, vasárnap délután 17:00 órától kerül megrendezésre a sorban 18., az egymás után másodjára is Lengyelországban, a közszolgálati TVP műsorszolgáltató megtartott Junior Eurovíziós Dalfesztivál, melynek végeredményébe ez alkalommal is egyelő súllyal, 50-50%-ban számít majd a nemzetközi zsűrik és a közönség szavazatai.
Így szavazhatsz a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztiválon
A 2020-as varsói Junior Eurovíziós Dalfesztiválon is számítanak a rajongók és a verseny iránt érdeklődők szavazataira, melyeket közvetlenül a verseny weboldalának interaktív felületén lehet megtenni. Az internetes szavazás első köre 2020. november 27-én 20:00 (CET) órától indul, a voksok leadása előtt előtt egy összefoglalót (recap-et) / előzetest nézhetünk meg az idei 12 versenyző daláról. Ezt követően választhatjuk ki maximum 3 kedvenc produkciót a teljes mezőnyből, attól függetlenül, honnan történik a szavazás – a rendszer tehát megengedi, hogy akár saját országunk versenyzőjét is támogassuk.
Az első körös szavazás a vasárnapi verseny élő közvetítésének kezdetéig, 2020. november 29. 16:59-ig (CET) tart, a https://vote.junioreurovision.tv/ weboldalon; a második körös szavazatok leadása pedig az utolsó versenyző ország dalának, Franciaország versenydalának elhangzását követően indul, és további kb. 15 percig tart majd – szavazni itt is az első körben ismertetettek szerint, maximum 3 produkcióra lehet majd, akár saját indulóra is.
A 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál eredményét a résztvevő országokban működő nemzeti zsűri és az online nézők online szavazatainak kombinációja határozza meg. Minden nemzeti zsűri 3 zeneipari szakemberből és 2 gyermekből áll. Az online szavazás és a nemzeti zsűri szavazata egyaránt a végeredmény 50%-át teszi ki.
A pontok megoszlása
A közönségszavazás pontjainak összege a nemzeti szakmai zsűri által kiadható pontok összértékén alapul: 12 résztvevő ország esetében a zsűri összesen 696 pontot oszt ki. Minden nemzet szakmai zsűrije 58 pontot ad (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 12), míg a közönségpontokat az országonként kapott szavazatok százalékos aránya határozza meg. Például, ha egy dal a szavazatok 20%-át megszerzi, akkor a rendelkezésre álló pontok 20%-át kapja meg (696 pont 20%-a = 139 pont).
Illusztráció, forrás: JuniorEurovision.tv