November 12-én délben mutatja be az M2 Gyermekcsatorna az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) kampánydalát, illetve annak magyar változatát, melynek énekhangját A DAL 2020 showműsor győztes párosának egyik tagja énekelte fel.
Az M2 Gyerekcsatorna októberben indult nemzetközi Veled vagyunk! kampányában az iskolai bántalmazásra és kiközösítésre hívja fel a gyerekek figyelmét. A kampány során minden résztvevő országban elkészül ugyanannak a dalnak az egyedi, saját nyelvre lefordított változata, amelyhez egy videóklip is társul az ország fiataljainak bevonásával. A magyar változatot A Dal 2020 győztes duettjének női tagja, Orsovai Reni énekli:
„Nagyon örültem a felkérésnek, fontosnak tartom, hogy gondolkodjunk el azon, amiről ez a kampány szól, az iskolai kirekesztésről és bántalmazásról. Hozzám azért is közel áll ez a téma, mert tanárként találkozom vele a mindennapokban. Székesfehérváron tanítok egy gimnáziumban és nagyon nem szeretem, mikor egymást piszkálják a diákok. Nekem az a hitvallásom, hogy mindenki más és mindenkit úgy kell szeretni, amilyen. Sokkal jobbat teszünk azzal és nagyobb örömet is tud okozni – magunknak is és a másiknak is-, ha valakit megdicsérünk, mintha bántunk” – fejtette ki Orsovai Reni, aki azt is hozzátette, hogy kisgyerekként neki is volt olyan, amikor azt érezte, hogy bántják a társai: „Általános iskolásként szerepeltem gyerekdarabban és emlékeszem, hogy többször cukkoltak azzal, hogy ”biztos most is színészkedsz, nem csak a színházban”.
Reni nem csak előadója a dalnak, hanem a magyar változat szövegének elkészítésében is részt vett: „A dal nyers fordítását dolgoztam át. Új volt számomra ez a feladat, hiszen úgy még nem írtam szöveget, hogy megvolt a téma és a kulcsszavak, amelyeknek szerepelni kell a szövegben. Izgalmas kihívás volt. Remélem, tetszik majd a közönségnek.”
A dalhoz egy videóklip is készült, amelyben az M2 Gyerekcsatorna felhívására érkezett, egy megadott mozdulatról készített otthoni videók is szerepelnek majd.
A dal- és klippremier november 12-én déli 12 órakor lesz az M2 Gyerekcsatornán, majd ezt követően a csatorna közösségi média felületein.
FRISSÍTÉS (11.12 12:10): Orsovai Reni – Úgy, ahogy vagy (Veled vagyunk!)
Az EBU kampányáról dióhéjban
Minden évben az NRK Super közszolgálati műsorszolgáltató és a norvég gyerekek egy héten át egyetlen egyértelmű üzenettel állnak össze: „Sziasztok, legyetek valaki barátai!”. Kreatív tartalmakat és élményeket készítenek, amelyek egy teljes tematikus hetet népszerűsítenek: közös dalt és koreográfiát mutatnak be Norvégia minden gyermekének, hogy csatlakozzanak a kampányhoz. Eközben a VRT Ketnetje minden évben két hírességet nevez ki a Mozdulj a zaklatás ellen elnevezésű kampány fő követeinek. Énekelnek egy újonnan írt főcímdalt, amelynek saját videoklipje és könnyen követhető táncrendje van. A VRT ehhez hasonló kísérő tartalmi elemeket és élményeket is készít, amelyek révén a gyerekek csatlakozhatnak a kampányhoz.
A 2020-as témadal nemzetközi változata
#SayHi-kampány – EBU Kids Nemzetközi Barátság Kezdeményezés
A #SayHi Kampány – EBU Kids Nemzetközi Barátság Kezdeményezéssel arra törekszik az EBU, hogy minél több gyermek Európában egyszerre vegyen részt a befogadást és a barátságot szimbolizáló táncban, amelyet a saját közszolgálati műsorszolgáltatóik segítenek.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) kezdeményezéséről, valamint az MTVA gyermekcsatornájának, az M2 közreműködéséről még többet olvashattok korábbi cikkünkben.
Forrás: MTVA Sajtó- és Marketing Iroda, EBU
Illusztráció: EBU