A dán Vocal Line nyerte a 2019-es, svédországi rendezésű Eurovíziós Kórusversenyt, melyet a göteborg-i Partille Arena-ban rendeztek a European Choir Games nyitányával egybekötve augusztus 3-án.
A második alkalommal megrendezésre kerülő Eurovíziós Kórusversenyen összesen 10 ország képviseltette magát amatőr kórusával. Európa résztvevő legjobb kórusai különféle stílusú, négy perces zenei produkciókat adott elő a nemzetközileg elismert szakmai zsűrinek a kétórás televíziós műsorban. A Petroc Trelawny (BBC) és Ella Petersson (SVT) által vezetett komolyzenei showműsort 3500-an követték figyelemmel a helyszínen.
A verseny szabályairól, a résztvevő kórusokról, valamint a szakmai zsűri tagjairól a korábbiakban részletesen beszámoltunk.
Tízből három, majd ebből egy győztes
A 2019-es Eurovíziós Kórusversenyen összesen 10 amatőr kórus mutatta be produkcióját a brit zeneszerző, karmester John Rutter elnöklésével vezetett szakmai zsűri előtt, majd ezek közül került kiválasztásra az a három előadó kóruscsoport, amelyek egy újabb, háromperces összeállítást adhattak elő a versenyen. A végső hármasba a lett MASKA Kórus, a szlovén Jazzva, valamint a győztes dán Vocal Line került a szakmai grémium döntése alapján – a lett kórus a második, a szlovén énekkar pedig a harmadik helyen zárt a versenyen.
A dán Vocal Line kórus amellett, hogy átvehette az Eurovíziós Kórusverseny 2019 trófeáját, elnyerték a jogot a 2020-as World Choir Games-en való indulásra is, melyet jövőre Berlinben rendeznek.
„Egy fantasztikus utazás Európán keresztül”
Jon Ola Sand, az EBU élő műsorokért felelős vezetője is gratulált a győztes kórusnak, valamint méltatta a produkciót is. „A dán Vocal Line valóban megérdemelten nevezhető 2019 Eurovíziós Kórusának. 10 kórust láthattunk a fantasztikus együttérzés szellemében: az öröm volt az, ami az énekeseket összehozta a zenében, és ez juttatta el a közönséghez is Göteborgban, valamint azokhoz, akik otthonról követték őket. Az idei Eurovíziós Kórusverseny egy fantasztikus utazást biztosított Európa kultúráinak és hagyományainak átéléséhez, örülünk, hogy a közszolgálati médiumok számára egy újabb lehetőséget biztosíthattunk arra, hogy a zene még nagyobb közönséget egyesíthessen.”
Sand a műsorral kapcsolatosan hozzáfűzte: „az EBU gratulál a közvetítést biztosító csapatnak, akik csodálatos produkciót állítottak össze, és köszönetet mondunk partnereinknek, az Interkulturnak és Göteborg városának is, akik segítették az Eurovíziós Kórusverseny megvalósítását.”
A műsort élőben közvetítette az SVT2; a műsor már újra megtekinthető.
Illusztráció forrása: EBU
Forrás: Eurovision.tv