Nem indul és nem is közvetít további élő televíziós produkciókat az MTVA 2019-ben az Eurovíziós Programcsaládból – tájékoztatta az OurVision Produkciót kérdésünkre a magyar Közmédia.
Nem indít versenyzőt Magyarország 2019-ben sem a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, illetve nem közvetíti Göteborgból az Eurovíziós Kórusversenyt a Közmédia 2019. augusztus 3-án szombaton. Az MTVA az OurVision Produkció megkeresésére adott válaszában arról is tájékoztatott, hogy a Közmédia nemzetközi projektekben való részvételéről online felületeinken ad majd tájékoztatást a későbbiekben. A 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételről – és a magyar nemzeti válogatóműsor, A DAL 2020-as folytatásáról – egyelőre nem adott információkat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
Magyarország 2017-ben „alapító indulóként” vett részt az akkor debütáló, kétévenként megrendezésre kerülő Eurovíziós Kórusversenyen, az élő produkción a Bartók Béla Férfikar képviselte hazánkat a lettországi, rigai rendezésű megmérettetésen. A magyar közszolgálati műsorszolgáltatók a fiatal tehetségeket felvonultató Junior Eurovíziós Dalfesztiválon még nem indultak egy alkalommal sem, bár a 2010-es évek elején volt terv a nevezésre, illetve Magyarország indulójának kiválasztására is kereste a megoldást a magyar Közmédia.
Illusztráció forrása: EuroVoix