Február 23-án véget ért Magyarország Eurovíziós válogatóműsorának nyolcadik évada, A DAL 2019; most ennek legfontosabb történéseit összegezzük röviden.
Acoustic Planet, Fatal Error, Nagy Bogi, Oláh Gergő, Pápai Joci, Szekér Gergő, The Middletonz, Vavra Bence – a magyar válogató-műsorsorozat döntőjébe ez a nyolc előadó került a két elődöntőből, és versengett hazánk Eurovíziós képviseletéért. A finálé első részében, a produkciók utolsó bemutatását követően a szakmai zsűri 4, 6, 8, 10 pontot osztottak ki az általuk favorizált dalokra, előadókra, produkciókra; majd ezek közül került a négy legtöbb pontot összegyűjtő előadás A DAL 2019 szuperdöntőjébe, ahol a nézők szavazással választhatták ki kedvenceiket.
A DAL 2019 döntője a két műsorvezető, Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd ‘Freddie’ duettjével köszöntötte nézőit, kettősükben ötvözték ikonikus dalaikat, a We All és a Pioneer című számokat.
Percről percre minden A DAL 2019 döntőjéről >>
A DAL 2019 döntőjének végeredménye
A következőkben a DAL 2019 döntőjének végeredményét részletezzük, a következőkben a zsűritagok pontjait – bejelentés sorrendjében – tüntettük fel, melyekkel az egyes előadók a legjobb 4 közé juthattak.
- Both Miklós pontjai:
- 4 pont – The Middletonz – Roses
- 6 pont – Pápai Joci – Az én apám
- 8 pont – Szekér Gergő – Madár, repülj!
- 10 pont – Acoustic Planet – Nyári zápor.
- Nagy Feró pontjai:
- 4 pont – Vavra Bence – Szótlanság
- 6 pont – Acoustic Planet – Nyári zápor
- 8 pont – Fatal Error – Kulcs
- 10 pont – Nagy Bogi – Holnap.
- Vincze Lilla pontjai:
- 4 pont – The Middletonz – Roses
- 6 pont – Nagy Bogi – Holnap
- 8 pont – Vavra Bence – Szótlanság
- 10 pont – Pápai Joci – Az én apám.
- Mező Misi pontjai:
- 4 pont – Szekér Gergő – Madár, repülj!
- 6 pont – Acoustic Planet – Nyári zápor
- 8 pont- Vavra Bence – Szótlanság
- 10 pont – Pápai Joci – Az én apám
A DAL 2019 versenyét Pápai Joci második alkalommal nyerte meg Az én apám című dalával, a szuperdöntő közönségszavazásán. Gratulálunk a verseny győztesének, jó felkészülést és minden jót kíván az OurVision Produkció a 64. Eurovíziós Dalfesztiválhoz, melyet május 14. és 18. között rendeznek az izraeli Tel-Avivban.
Díjátadás – A DAL 2019 Akusztik verseny győztese
A műsor döntőjében – a győztes dal és előadó mellett – kiderült az is, ki nyerte meg A DAL 2019 Akusztik online szavazását: a DAL 2019 30 legjobb dalát akusztikus formában is rögzítették, melyek közül a nézők választhatták ki, véleményük szerint melyik átirat sikerült a legjobban. A díjat 2019-ben az USNK Posztolj című dalának feldolgozása nyerte el.
Az akusztikus feldolgozásokat a magyar válogató-műsorsorozat hivatalos oldalának (adal.hu) “Akusztik” menüpontjában lehet továbbra is meghallgatni.
Extra produkciók
Tavaly az idén is győztes Pápai Joci énekelte el az Origo, és a Távol című dalokat A DAL 2018 színpadán, most viszont a lisszaboni Eurovíziós versenyző AWS zenekartól hallhattuk a Viszlát nyár! című versenydal Madách Színházban is előadott feldolgozását.
A DAL 2019 döntője itt tekinthető meg újra teljes hosszában.
Lemaradtál más válogatóműsorokról? Itt megnézheted!
Fotó: MTI
Forrás: OurVision Produkció, MTVA Sajtóosztály