Idén is működik az online szavazási rendszer a minszki rendezésű Junior Eurovíziós Dalfesztiválon – első kör pénteken este indult.
Most vasárnap – november 25-én – délután 16:00 órától lehet figyelemmel követni a 16. Junior Eurovíziós Dalfesztivált, melyet a fehéroroszországi Minszkben rendeznek, amelybe – tavalyi kör után – idén is lehet online szavazatokkal befolyásolni a 2018-as verseny végeredményét.
A szavazási rendszerről dióhéjban
A kicsik versenyének idei fordulójában is számítanak a rajongó és a verseny iránt érdeklődők szavazataira, melyeket közvetlenül a verseny weboldalának interaktív felületén lehet megtenni. Az internetes szavazás első köre 2018. november 23-án 20:00 (CET) órától él, a voksok leadása előtt előtt egy összefoglalót, úgynevezett recap-et nézhetünk meg az idei 20 versenyző daláról. Ezt követően választhatunk ki 3, 4 vagy 5 kedvenc produkciót a teljes mezőnyből, attól függetlenül, honnan történik a szavazás – a rendszer tehát megengedi, hogy akár saját országunk versenyzőjét is támogassuk.
A pontok számításáról röviden
Az online beérkező szavazatok alkotják a pontszám felét, a döntés másik fele a nemzeti zsűriktől érkezik; a grémium a zenei szakma három felnőtt képviselőjéből és két gyermekből állnak.
Az első körös szavazás a vasárnapi verseny élő közvetítésének kezdetéig, 2018. november 25. 15:59-ig (CET) tart, a https://vote.junioreurovision.tv/ oldalon; a második körös szavazatok leadása pedig az utolsó versenyző ország dalának, Lengyelország versenydalának elhangzását követően indul, és további 15 percig tart körülbelül.
Illusztráció, forrás: JuniorEurovision.tv, EBU
1 hozzászólás