2018. november 25-én rendezik az idei Junior Eurovíziót a fehéroroszországi Minszkben, de az EBU és a BTRC mást is bejelentett.
Tavaly ősszel jelentette be az Eurovíziós Programcsaládot kezelő Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, hogy a kicsik zenei megmérettetését a fehérorosz főváros rendezheti, de mostanra már több részletre is fény derült.
A helyszín és az időpont
Az ország közszolgálati műsorszolgáltatója, a BTRC, valamint az EBU március közepén jelentette be: a fiatal tehetségeknek szóló versenyét 2018. november 25-én, 16:00 órás kezdettel rendezik meg a Minszk Arénában.
A szervezők adatai szerint ez az ország legnagyobb, kulturális és sportcélokat is kiszolgáló komplexuma a maga 15 000 fős befogadóképességével; korábban itt rendezték a 2010-es Junior Eurovíziót, de adott már itt koncertet Shakira, Jennifer Lopez és a Depeche Mode is.
#LightUp – A rendezvény témájáról
A rendezvény lebonyolítását előkészítő Steering Group nem csupán a helyszínről és a versenyidőpontról döntött, hanem bemutatták az esemény témáját is. „Gyújts fényt! – Light up!” – szól a BTRC felhívása a kicsik felé; ez áll a 2018-as Junior Eurovision Song Contest jelmondatában. A szlogen itt is kiegészül a kreatív logóval, amely egy hajnalcsillagot ábrázol, függőlegesen elforgatott hanghullámokból összeállva. A grafikus alkotás hagyományos fehérorosz jelképeket, a napot, csillagokat idézi, párhuzamot vonva a JESC színpadán fellépő fiatal énekesekkel, előadókkal, ahogyan „a csillagos ég varázslatát viszik” a képernyőkre.
Fehéroroszország és az Eurovízió
A nemzet a Junior Eurovision Song Contest eddigi minden versenyén részt vett 2003-as indulása óta, ráadásul két alkalommal, 2005-ben és 2007-ben is megnyerték a versenyt, és nem kevesebb mint kilencszer a top 5-ben végeztek – ezzel a műsorsorozat egyik legsikeresebb résztvevője is az ország.
Az Eurovíziós Programcsalád executive supervisora és az EBU Live Events vezetője, Jon Oland Sand elmondta, hogy örülnek, hogy a BTRC-vel dolgozhatnak ebben az évben, és teljesen biztosak abban, hogy Minszk nagyszerű házigazdája lesz a novemberi műsornak. „A választott szlogen tökéletesen tükrözi a verseny szellemét, amelynek fő célja, hogy bemutassa a fiatal tehetségek ragyogását a nemzetközi közönségnek.”
2017-ben a Junior Eurovíziós Dalfesztivált Tbilisiben, Grúziában rendezték, melyet lenyűgöző teljesítményével az orosz Polina Bogusevich nyert meg Wings című dalával. A Steering Group találkozóján az is elhangzott a legutóbbi versennyel kapcsolatosan, hogy 15 országban több mint 2.6 millióan követték a versenyt élőben – ebből 0.9 millióan Lengyelországban, 0.3 millióan pedig Hollandiában.
Forrás: EBU, Eurovision.tv, JuniorEurovision.tv
Illusztráció forrása: EBU
1 hozzászólás